2010. február 14., vasárnap

A kuchipudiról

.
Története

A régi idők

A kuchipudi Andhra Pradesh, India déli, középső részétől egészen a keleti részig húzódó állam táncstílusa, amely az ugyanazzal a névvel bíró Kuchipudi faluban fejlődött ki, több száz évvel ezelőtt.
A kuchipudi eredete, mint a legtöbb klasszikus tánccé összefonódik a vallással. Nagyon sokáig ezt a klasszikus táncdrámát csak vallásos alkalmakkor vagy bizonyos templomokban mutatták be. A kuchipudi táncdrámát a hagyományok szerint csak brahmin férfiak, az un. bhagavatuluk adták elő. Csoportokat alkottak és a falvakat járták, ahol erkölcsi és vallási témájú előadásokat tartottak rögtönzött színpadokon a szabadban. Az előadásokat felajánlásnak tekintették az Istenek felé és nők egyáltalán nem vehettek részt az előadásokban egészen a múlt század elejéig.

Kuchipudi falu kialakulása
A kuchipudi legelső jelentős alakja a képen látható Siddhendra Yogi volt. Az ő nevéhez fűződik a Bhamakalaapam című darab, amely egy állandó darabja a kuchipudi repertoárnak. Siddhendra jógi a Kuchipudi falubeli fiatal brahmin fiúkat avatott be a darabok előadásába. A darabok olyan nagy sikert arattak, hogy az uralkodó a falut és a körülötte húzódó területe az eme művészeti ágat gyakorló brahmin családoknak adta. Ez a falu a mai napig még mindig otthont annak a kilenc család leszármazottainak, akik ezt a kopár vidéket a művészetek templomává varázsolták. A szigorú fizikai gyakorlás mellett vallásos szövegeket a szanszkrit nyelvet tanulmányozzák, valamit zenei képzésre is szert tesznek. Hagyományosan a bhakti (önátadás) propagálása volt ennek a táncnak a célja, amit főként a vidéki hallgatóságnak címeztek.

A modern kor
Az 1930-as években a tánc vidékről átkerült a városokba és szóló tánccá alakult. Ebben az időben nagy áttörés következett be, hiszen nők is beavatást nyerhettek ebbe a művészeti ágba és kuchipudi táncosokká váltak. India nemzeti mozgalmának társadalmi vezetői az indiai táncot a nemzeti azonosság szimbólumaként jellemezték, az indiai táncok reneszánszukat kezdték el élni.

Évszázadokkal korábban az indiai táncok formái a különleges képzett női templomi táncosok területe volt (devadászik) azonban a 12. században India muszlim inváziójának idején, valamit egyéb politikai zűrzavarok, majd a brit gyarmatosítás oda vezetett, hogy a női táncosokat a prostitúcióval azonosították. Végül a táncot betiltották.

Azonban a 20. század változásokat hozott, és tiszteletre méltóvá vált, ha egy magasabb osztályból származó fiatal hölgy a nyilvánosság előtt táncelőadással lépett fel. Ahogy az indiaiak a világ különböző tájain szétszéledtek, a kultúrájukat is viszik magukkal, és azáltal, hogy egyre nagyobb korunk nyugati érdeklődése a kelet iránt elérte Indiát is, egyre több lelkes fiatal sajátítja el a klasszikus indiai táncokat Indiában, majd viszi tovább és terjeszti saját hazájában, ezáltal az indiai tánc globálissá válik.

A stílus

A korábbi táncdrámai hagyományokból a kuchipudi igen szórakoztató és technikailag complex, kifinomult és stilizált szóló táncformává fejlődött, varázslata a gyors és bonyolult lábmunkában, hajlékony kecsességében, valamint a hangulat és érzelmek kifejezésére irányuló arc és szem játékában rejlik.
Az eszme a tánc mögött, hogy a táncos sugallja, feltárja, újra megteremtse a végtelent, az isteni önvalót. A tánc a legjobbnak a felajánlása, annak a legjobbnak, ami valakiben fellelhető és amit az ember keres önmagában.
A múlt század közepén a kuchipudi teljesen kikristályosodott mint elkülönült klasszikus szóló táncstílus. Így most a kuchipudinak két formája van, a hagyományos tánc-dráma és a szóló tánc.
A kuchipudi technikája szorosan követi a ‘Natyashastrában’ (ősi indiai irat a művészetek, beleértve a színház, tánc és zene előadásáról, amelyet Bharata Muni szentnek tulajdonítanak a Kr. u. 2 századból) leírt tanításokat. A tanítás magában foglalja az alaplépéseket (‘adugulu’) a ‘jati’-kat vagyis bizonyos mozgás/lépéskombinációkat és a ‘Natyashashtra’ (a tánc elméleti aspektusainak) tanulását. A tanítványok az alapok elsajátítása után kezdik el a darabok/koreográfiák tanulását.

Darabok

A kuchipudi előadás részei lehetnek:
Rangapuja - invokációs tánc az istenségek, guruk, hallgatóság megszólítására, a színpad tiszteletére, mely imákat foglal magában az előadás sikerességéért, a társadalom jólétéért, stb.
Jatiswaram – tiszta tánc, a tánctechnika bemutatása.
Shabdam - egy nagyobb részlet a korábbi táncdrámákból szólóként vagy duettként újraértelmezve egy istenség tiszteletére.
Padam, javali, shlokam – tiszta ún. nrityaabhinaya szám, az ilyen darabban minden egyes elénekelt szó megelevenedik egy táncmozdulat által
Tarangam - a jellegzetes kuchipudi előadás csúcspontja, itt a táncos általában egy réztányéron áll, és a tálat a ritmusra mozgatja igen ügyesen.
Rövidebb elbeszélő táncok is gyakran az előadások részei lehetnek – Ilyen táncdráma például a “Bhama kalapam” (Satya Bhama (Lord Krishna fiatal felesége) története), mely az “isteni önmegvalósulást” hirdeti az egyéni ego átadása, a bhakti által.

Nézd meg a következő videót a Marakatha Manimaya c. tarangam darabról, Sobha Naidu, Guru Vempati Chinna Satyam egyik legkiválóbb tanítványának előadásában.



Zene

A táncot kísérő zene a klasszikus indiai zene karnatikus rendszerén alapul. Az énekes mellett a zenészek a következő hangszereket szólaltatják meg: mridangam, hegedű vagy veena, kis cintányérok, amelyeket általában a zenekart vezető zenész szólaltat meg, amelyhez az emlékezető ritmusokat énekli.
A fő nyelv Andhra Pradesh állam nyelve, a telugu és ezért a kuchipudi kísérő zenéjének szövegét főként ez alkotja a szanszkrit nyelvvel együtt.


Üdv:

Zsuzsa