2013. szeptember 29., vasárnap

Lehet, hogy Te is kérdezted?

.
Mármint, hogy mi a különbség bizonyos klasszikus indiai táncstílusok, mint például az odisszi, bharatnatyam, stb. és a kuchipudi között. Ezzel a kérdéssel többen is fordultok hozzám, ezért gondoltam, most megpróbálom ezt a témát egy kicsit körüljárni, hogy mindenki választ kaphasson a kérdésére.

Bizony nem könnyű az elején különbséget tenni a klasszikus indiai táncok között, ez olyan mintha ritkán beszélt nyelvek megkülönböztetésére kérnének fel. Elsőre szinte semmi különbséget nem találsz, az sem tudod, hogy melyik melyik, a különböző sajátosságok beazonosításáról már ne is beszéljünk.

Hát akkor kezdjük azzal a tánccal, ami a kuchipudihoz a legközelebb áll, és ez pedig a bharatnatyam. A két táncot kicsit párhuzamba fogom állítani, és úgy összehasonlítani. A bharatnatyam szintén dél-indiai tánc, mint a kuchipudi és a kuchipudi szülőállamával határos, Tamil Nadu államból származik. (Magyaroszágon több képviselője is van a bharatnatyamnak, akik különböző mesterektől tanultak Indiában.) Mindkét tánc teljesen ugyanarra a zenére, ritmusvilágra és hangszerekre alapul, ebben tehát nincs különbség.

Az első dolog, amit egy fellépéskor megpillantunk, az maga a táncos és a ruhája, valamint az ékszerei. Itt is nagyon kis különbségek vannak a női táncosok viselete között. Az ékszerek teljesen ugyanazok, a ruhában is csak annyi különbség van, hogy a bharatnatyam táncosok (1. kép) kész kosztüme általában egy kicsit rövidebb, a ruha elején lévő legyezőszerű hajtások alig érnek a térd alá, míg egy kuchipudi táncosnál (2. kép), ez néha akár a földig is leérhet. A táncosok ölthetnek szárit is a tánchoz, ami viszont mindkét táncnál megegyezik. A másik különbség a fejdíszben van. A kuchipudi táncos haját hátul körkörösen díszítik a különböző művirágok, míg a bharatnatyam táncos hajában általában van egy nagyobb, téglalap alakú művirágos dísz. A férfi táncosok viseletében nincs különbség.

Ennek a két táncnak a lépései és mozdulatvilága áll egymáshoz a legközelebb, vannak azonos lépések, és hasonlóak is, de a nagyrészük sajátosan jellegzetes és jól elkülöníthető egy "szakértő" szem számára. A bharatnatyamban a mozdulatok sokkal geometrikusabbak, ha mondhatom így, akkor inkább "szögletesebbek", és sokkal letisztultabb, míg a kuchipudiban a mozdulatok inkább "gömbölyűbbek" és a felsőtest is hajlékonyan követi a kar mozdulatait, amelyek nem annyira "élesek". A kéz és arckifejezések mindkét táncban azonosak. A lábmunka egyformán határozott és dinamikus mindkét stílusban. Különbségként talán még a két tánc sebességénél azt lehet kiemelni, hogy a kuchipudi egy kicsit gyorsabb.

A táncok által feldolgozott témák ugyanazok, főleg az istenségekhez kapcsolódó történetek, de mindkét stílusban vannak tiszta tánc darabok is. Az alábbi videó egy hagyományos bharatnatyam előadás első darabjából, egy az istenségeknek felajánlott virágáldozatból mutat be részleteket. Jó szórakozást!



Üdv:
Zsuzsa









2013. szeptember 5., csütörtök

Búcsú

.
Gondolom Te is érzed már, hogy egyre hűvösebbek az esték, és frissebbek a reggelek. A fák mind tarkább színekbe öltöznek, hullatják a leveleiket. A nappalok rövidülnek, és egyre korábban sötétedik. A természetben ez mind a hosszú téli pihenésre való készülés, és búcsú időszaka. Így itt az idő, hogy én is búcsút vegyek....


Természetesen nem Tőled, hanem csupán a nyártól! Ehhez pedig hoztam Neked egy hosszabb videót, ami két évvel ezelőtt készült Olaszországban, egy nyári művészeti fesztiválon. Ez a fesztivál már jó pár éve megrendezésre kerül különböző nyugati és klasszikus indiai művészeti ágak képviselőinek részvételével, akik  kivétel nélkül gyakorolják a Sahaja jóga meditációt.

Ami miatt pedig leginkább a figyelmedbe ajánlom ezt a videót, az egy kuchipdi darab, egy kiváló osztrák táncos, Siddhi Bhasale előadásában. A darab bemutatása előtt el is mesélte a történetet angolul, néhány mozdulat szemléltetésével és magyarázatával, amit a közönségnek olaszra is lefordítottak. Ha tudsz angolul vagy olaszul, akkor könnyen meg is értheted, ha mégsem, semmi gond, itt a darab rövid összefoglalója magyarul:

A darab egy ősi mitológiai történet az Anyaistennőről, Shri Durgáról és egy démonról, Mahisassuráról. Shri Durga az Univerzum anyja és védelmezője, aki mindig megjelenik a Földön, ha a gyermekeit meg kell védeni. Egy nap az erős démon, Mahisassura, akinek olyan volt az arca, mint egy bikának, megjelent a Földön. Elkezdte az embereket kínozni és legyilkolni. Végül pedig el akarta pusztítani az egész világot. Az istenek királya nagyon megijedt, és elment egy másik istenséghez, Shri Vishnuhoz, az univerzum fenntartójához, hogy segítséget kérjen tőle. De Shri Vishnu azt mondta az istenek királyának: "Nem tudom ezt a démont megölni, mert kapott egy olyan áldást, hogy férfi nem pusztíthatja el őt."

De volt egy ötlete és magához hívta a másik két fő istenséget, Shri Brahmát, és Shri Shívát. És ez a három istenség együtt megteremtette Shri Durgát. Az istennőnek gyönyörű, hosszú haja volt, a kezeiben különböző fegyvereket tartott és tigrisen lovagolt. Amikor a démon meglátta, nagyon megtetszett neki és megkérte, hogy menjen hozzá feleségül. De Shri Durga azt válaszolta neki: "Először le kell győznöd engem harcban, utána elgondolkozom azon, hogy hozzád menjek-e." Így heves harc kezdődött köztük, de az Istennő végül megölte a démont egy háromágú szigonnyal. A darab vége hálaadás az Istennőnek, amiért mindig megszületik a Földön, hogy megvédelmezze a gyermekeit, és beteljesítse a vágyaikat, és megteremtsen egy békével, szeretettel és áldásokkal teli világot.

Ha kedved van, nézd végig az egész videót, de a kuchipudi darabot mindenképpen a figyelmedbe ajánlom, ami 1:07:15-nél kezdődik a magyarázattal!



További kellemes és gyönyörű őszt kívánok Neked!

Üdv:
Zsuzsa








.