2013. október 29., kedd

Mint a tenger hullámai

.
A bharatnatyam és a kuchipudi az előző bejegyzésben történt összehasonlítása után most következzen egy másik nagyon kecses és lírai klasszikus indiai tánc, az odisszi bemutatása. Az odisszi India keleti részében, Orissza államban fejlődött ki. Ez a tánc is több száz éves múltra tekint vissza, mint a kuchipudi, de attól eltérően főleg a templomokban táncolták, míg a kuchipudi elsősorban drámai, színpadi hagyományokra épül. Mivel az odisszi egy teljesen más területről származik, ezért a zenében használt hangszerek, ritmus és dallamvilág is más, mint a kuchipudiban.

Az odisszi táncos ruhája illene egy kuchipudi táncosra is, azzal az eltéréssel, hogy az elöl, deréktól lefelé hulló hajtások nem szimmetrikusak, hanem balra felfelé rövidülnek. További különbség, hogy az odisszi táncos ékszerei ezüsből készülnek, amelyek mintázata is teljesen más, mint a kucshipudiban, és ugyanez vonatkozik a hajviseletre is. Az arc hasonlóan van sminkelve, valamint a kezeket és lábakat is piros festékkel díszítik mindkét táncban. Mindent összevéve egy odisszi táncos és egy kuchipudi táncos könnyebben megkülönböztethető a színpadi viselet alapján egymástól, ha tudjuk, hogy mire figyeljünk.

Az odisszi mozdulatvilága nagyon jellegzetes. Itt is megvannak a stílusra jellemző tipikus lépések és mozdulatok, ám ennek a klasszikus stílusnak egyik legfőbb ismertetőjegye, ahogy a táncos vállai, felsőteste, dereka és csípője finoman és kecsesen hajladozik jobbra és balra tánc közben. Ettől az egész tánc lágyan hullámzóvá válik, mint a tenger. A kézjelek, a mudrák, valamint az arcjáték megegyezik azzal, amit a kuchipudiban is láthatunk, hiszen ezek ugyanazon alapokon nyugszanak.

Az odisszi darabok itt is alapvetően kétfélék lehetnek. Vannak jelentés nélküli, a szemet gyönyörködtető un. tiszta táncok, valamint a valláshoz kötődő, imádságot tolmácsoló, vagy az istenségekről szóló történeteket ábrázoló darabok.

A következő darab az odisszi előadások egy jellegzetes kezdő darabja, amelyben a táncos Jagannath úr áldását kéri az előadásra, tiszteletét fejezi ki a Földanya, a mestere, a zenészek, valamint a közönség felé, majd Shri Ganeshahoz, az akadályok elhárítójához imádkozik.




Üdv:
Zsuzsa