2014. február 25., kedd

Egy másik nagy kedvenc

.
Még mindig kicsit elveszettnek érzed magad a klasszikus indiai táncok világában? Akkor folytassuk utazásunkat a stílusok között egy másik, általam igen kedvelt klasszikus indiai tánccal, a kathakkal.


A kathak hagyományosan észak-indiai klasszikus tánc. Így nemcsak a táncos ruházata, mozdulatai, de a zene és hangszerek világa is teljesen különbözik a dél-indiai táncokétól, mint a kuchipudi.

Míg a kuchipudiban és az eddig bemutatott másik két klasszikus indiai táncformában, a bharatnatyamban és az odissziben is egyforma hangsúly kap a láb és karok, az egész test mozgása, valamint az arc, a szemek és a kezek játéka is, addig a katakban a fő hangsúly a lábmunkára esik.

A katak táncosok nagyon sok apró lépésben teljesen lekövetik a zene ritmusát, néhol fantasztikus sebességre felgyorsulva, rengeteg forgással tűzdelve a koreográfiát. Ebben a táncban a kezek sokszor nagyon laza tartásban vannak, inkább csak látványos hátteret szolgáltatnak az erős, ritmusos lábmunkához.

A hölgy táncos ruházata nagyon illik ehhez a pörgős tánchoz, mely egy nadrágból és szinte földig érő, hosszú felsőruhából, valamint egy sálból áll. Természetesen a gyönyörű ékszerek itt sem hiányozhatnak az előadó kiegészítői közül. A férfiak ruházata egyszerűbb, nadrágból és hosszú felsőből áll egy derékon megkötött sállal.

A táncok alapját itt is a klasszikus vallási, mitológiai történetek adják, de megjelennek a tiszta táncok is. Az előadás jellegzetessége, hogy nem csak az énekes, de néha maga a táncos is előadja a darab ritmusmintáját szóban, mielőtt eltáncolná azt.

A következő videóban egy látványos tiszta táncot láthatsz egy női duett előadásában:



Üdv:
Zsuzsa












.

2014. január 6., hétfő

Ma ÚJ ÉV kezdődik - eddig csak bemelegítés volt

 .
Várod és reméled a változást? Egy jobb, sikeresebb, eredményesebb, kedvezőbb évet? A változás lehet, hogy már a sarkon van, és az új, most még láthatatlan lehetőségek már közelednek...

Az ÚJ ÉV elé mindenki nagy reményekkel tekint, és hogy kedvezően induljon számodra is, az alábbi videóval szeretnék Neked én is BOLDOG ÚJ ÉVET kívánni. 

Ez a kuchipudi darab Shri Ganesháról, az akadályok elhárítójáról szól, akit minden új dolog kezdetén elsőként tisztelnek a kedvezőségért és sikerességért. Kívánom Neked, hogy 2014-ben a Te életedből is elháruljanak az akadályok és légy sikerekben gazdag!



Üdv:
Zsuzsa






















.